Versenyszámok

RANCH RIDING

 

A Ranch Riding az egyik leggyorsabban feltörekvő AQHA szám, amely egyre több érdeklődőt vonz be farmerekből, reiningesekből, all around-osokból, cuttingosokból és ezek között is mindenhonnan. A Ranch Riding újdonsága abban rejlik, hogy a versenyzők mind a szórakozásért, mind a győzelemért lovagolhatnak ebben a számban. Annak ellenére azonban, hogy egyre népszerűbb, rengeteg félreértés is övezi.

Terry Thompson, aki maga is AQHA bíró, rászánta idejét arra, hogy beszéljen a Competitor Central-al és rengeteg dolgot tisztázzon. Terry odavan ezért az iparágért és rengeteget tud erről a versenyszámról. Szeretné látni, ahogy sikeres lesz és kivirágzik, miközben támogatja az AQHA küldetését is, hogy megőrizzék a ranch lovak hitelességét. Terry azt mondta: „Azt ajánlom a versenyzőknek, hogy nézzék meg a szabályokat és kérjenek meg egy képzett bírót, hogy magyarázzák is el őket, így elkerülhetőek a félreértések.”

A Ranch Riding-ot eredetileg Ranch Horse Pleasure-nek nevezték, mivel a hangsúly a ló mozgásán van az egyes manőverek elvégzésekor. A Ranch Riding sokkal találóbb név, hiszen a lovaktól elvárt mozgás ugyan az, amit egy ranchon látnánk. „Egy természetes mozgású lovat akarunk látni. A fejnek kis mértékben a mar fölé kell emelkednie, a ló füleivel pedig előre kell, hogy figyeljen. Olyan lovat akarunk látni, amelyik dolgozni akar” – magyarázta Terry. „Egy ló, amelyik alacsonyan hordozza a fejét, nem látja, merre megy. Egy ranchon dombok és gödrök vannak, és azt szeretnénk, ha a ló képes lenne figyelni a környezetére.”

Amikor a patternben lépés következik, annak térölelőnek és céltudatosnak kell lennie. A lónak figyelemmel kell kísérnie a környezetét és a lovasát is. Egy jó lépés kényelmes a lovasnak, és azt a látszatot kelti, hogy a ló kész végrehajtani bármit, amit tőle kérnek.

Az ügetés az egyik legnagyobb eleme a számnak. „Egy ranch ló nem feltétlenül „joggol”. Mindig üget, előremenő mozgással” – mondta Terry. Az ügetésnek térölelőnek és egyenletesnek kell lennie. „Amikor egy lovat nézek, felteszem a kérdést magamban, hogy szeretnék-e kint lenni a ranchon és bejárni két szakaszt egy nap alatt. Egy egyenetlen ügetés után a lovas és a ló is fáradt lesz a nap végére. „A nyújtott ügetés hasonló a sima ügetéshez, térölelőnek kell lennie. A lónak a hátuljából kell mozognia, a lábait teljesen kinyújtva. Egy gyors nyújtás nem feltétlen egyenlő a jó nyújtással. Azt szeretnénk, ha a ló a csánkjából kiindulva hajtaná előre magát.”

Amikor eljön a vágta ideje, egy jó, térölelő vágta extra pontokat hozhat. A lónak hátulról kell mozognia, és azt a látszatot keltenie, hogy egész nap kényelmesen ellovagolnád őt a ranchodon. A nyújtott vágtának ugyanazokat kell hordoznia, mint a nyújtott ügetés, miközben a ló lépéshossza növekszik, de a mozgás integritása megmarad.

A lovad fejével való kapcsolat megtartása igen fontos része a versenynek. „Szeretnénk látni, ahogy megvan a kontakt a ló szájával, mivel ha a ranchon egy marha elszalad, vagy a lovad megijed, képesnek kell lenned összeszedni és visszaszerezni az irányítást.” 3 hibapont jár minden manőverben, ha túl kevés a kontakt a szájjal. A lónak teljesen irányítás alatt kell lennie, és minden mozzanatát a lovas határozza meg. A vágta és ügetés közötti fordulások arra hivatottak, hogy megmutassák a ló mennyire irányítható és kezelhető.

A fordulásnak nem kell semmilyen extra reininges fordulatnak lennie. A megfordulás célja egy ranchon az lenne, hogy utána másik irányba tudjunk haladni. Mindaddig, amíg a ló teljesíti a feladat minden részét, addig többet is foglalkozhatunk ezzel a manőverrel. A hátralépés jelenti a befejezést. Ez jó hatást gyakorol a bíróra is. A lónak fel kell emelnie a vállait, és a hátulját használva kell hátralépnie. A ranchon a ló tipikusan akkor lép hátra, amikor húzzák maguk után a marhát. „Nem akarsz harcolni a lovaddal a hátralépést illetően, nincs neked erre időd” – magyarázta Terry.

A Ranch Riding patternekben néha szerepelnek farönkök, kapuk vagy marhák. A bírók azt nézik majd, hogy a ló ránéz a farönkre majd fel- és átemeli rajta a lábait. Egy ló, amelyik lerakja az orrát a földre, hogy átmenjen a rönkön, nem gyűjt jó pontokat. Egy ló, amelyik figyelemmel kíséri a rönköket, jó eséllyel nem lép rájuk vagy egy gödörbe. A kapura úgy kell tekintened, mintha a ranchon lennél, ahol átlovagolsz egy kapun, miközben melletted marhák sorakoznak. Nem szeretnéd, hogy a marha kijusson, így kötelező folyamatos kontaktot tartanod a kezed és a kapu között. A lovadnak szárra kell működnie és könnyedén reagálnia mindenre. Átlovagolni egy karámnyi marhán ugyanaz, mint elválasztani a csordát a ranchon. A lónak oda kell figyelnie, és nem megijednie. „Azok a lovak, amik a faltól eltávolodva azonnal besétálnak a csordába, fokozzák a nehézség mértékét” – magyarázta Terry.

A ló kinézetére alapvető, egyszerű szabályok vonatkoznak. A ló sörénye nem lehet befonva, becsomózva, illetve a patájuk nem lehet patazsírral bekenve. A nyereghely, az orr és a lábszár nyírása megengedett, de a fülé ellenzett. Az ezüstöt is ellenzik a felszereléseken, de nem határozzák meg, hogy romált vagy hagyományos western szárat használjanak a versenyzők. A férfiak tipikus western felsőt, kalapot és chapset viselnek, míg a nők szimpla western felsőt, kalapot, sálat és chapset. Ha jobban tetszik, a chinks is megengedett a chaps mellett.

„Még nagyon a Ranch Riding kezdeti státuszában vagyunk, egy olyan helyen, ahonnan valami kiemelkedőt alkothatunk” – mondta Terry. Harmadik éve már, hogy a Ranch Riding versenyszámként működik, a bírók keményen dolgoznak azon, hogy a pontszámaik megegyezőek legyenek és segítsenek növelni ezt az iparágat. „Nagyon ajánljuk a versenyzőknek, hogy minden futam után nézzék meg a pontozólapjaikat. Vessenek rá egy pillantást, és jegyezzék meg, hol javíthatnak még.” Terry legjobb tanácsa azon lovasok számára, akik az új évtől ki szeretnék próbálni magukat a Ranch Ridingban az volt, hogy „értékeljék újra lovaikat. Találják meg az erősségeiket, és próbálják azokat bemutatni. Az legyen a cél, hogy elérjék a nullát a gyengébb manővereken is. Annyira sokat nyerhetnek, ha így tesznek.”

Reméljük, hogy kedvet nyertél a Ranch Riding kipróbálásához. Ez egy olyan szám, amiben szórakoztató részt venni, és szórakoztató nézni is. Alig várjuk, hogy lássuk, hova fejlődik még! Még egyszer köszönjük, Terry Thompson.